szombat, augusztus 21, 2010

Fürdőszoba - A lakótelep sem ciki

Ez egy igen kedvezőtlen alaprajzú fürdőszoba, még az átalakítást követően is.  50-es években épült lakótelepi lakás fürdőszobája. Keskeny, s emiatt komoly fejtörésekre kényszeríti az embert. A lehetőségek, azonban így is az asztalon hevernek. Férfias, letisztult formák, szürke különböző árnyalatai, fehér szaniterekkel. A mosógép elhelyezése sajnos nem volt megoldható egyéb helyiségben, így ez is a fürdőszoba terhe maradt. Ami igazán lekorlátozta az alakítást, az a főfal. Sajnos azzal nem lehet mit kezdeni. Stílusát tekintve, modern és kicsit a minimál felé húz.

Először nézzük meg a   kézzel készített falnézetek két verzióját, melyek kombinációja jelenik majd meg a 3d látványterveken.

Ezen a verzión a csempe család mozaik lapjait használtam fel, mint dekorációs elem, illetve a listello is vízszintesen végighalad az egész fürdőszobán, ezzel is erősítve egy kicsit a szűk helyiségben a térérzetet.  A térelválasztó fal, a kád oldala is a sötét mozaikkal  került megjelenítésre.  Az üvegtégla kockák plusz fény reményében kerültek kialakításra. Ezek elrendezése, színe, mintázata is tetszés szerint módosítható. 


A fali csempe alapelrendezése nem változott ebben a verzióban sem. Egy rendkívüli dekorlap került a mozaik helyett bemutatásra. A nagyméretű  installált tükör, a tér valós méretéből adódó hátrány kiküszöbölését szolgálja, szimpla, elegáns. Mindenki variálhat kedvére, hogy milyen dekor csempével, világítótesttel módosítja ennek az egyszerű ötletnek a stílusát.

A 3d látványterv készítést több okból is nagyon preferálom, főként ha a lakberendezés tekintetében vizsgálódom. Egyrészt, mert hihetetlen szögekből tudok felvételeket készíteni, és akár végig tudom virtuálisan sétálni az elkészült enteriőröket. Arról nem is beszélve, hogy ilyen szinten árnyékokat, fényhatásokat sajnos kézi rajzzal soha sem fogok tudni készíteni. Aki esetleg nem tudta értelmezni a falnézeteket, ne csüggedjen. Ahhoz mindig magyarázat szükséges, és igazándiból a méretezések miatt lényeges, a legjobb ha jól össze van firkálva:). 3d-ben pedig már mindjárt más a helyzet.


A legbonyolultabb berendezési tervet is egyszerűnek látjuk, és ténylegesen olyan képet kapunk a leendő otthonunkról, mint amilyen lesz. Jelenleg számtalan szoftver közül választhatunk és egyik jobb, mint a másik.  De egyet ne feledjünk, a kézzel készített, akár vegyes technikák együttes használatával megjelenített lakás belsők, felbecsülhetetlen eszmei értéket képviselnek!


Ezen a 3d látványterven még fekete mozaik szerepel, de a többi képen már azonos színű ,  és a fali lapokkal  egyező színű a kád oldalsó burkolása is. Megfigyelhetjük, hogy az első esetben mennyire hangsúlyos szerepet kapott a kád oldala, míg a második esetben már szinte egybeolvad. a fürdőszoba többi falával. Mindkét megoldás lehet jó megoldás, attól függ mi a cél! További lehetséges ötletként említeném, a fal elé építhető wc tartály miatt keletkezett térben kiugró felület hasznosítását. Itt nyitott polcot láthatunk. 


Egyszer a Discovery-n láttam, amikor a MythBusters csinált egy kísérletet a fogkefével, annak bakteriális szennyezettsége kapcsán. A kísérlet lényege, hogy egy, egy hónapig használt fogkefe, milyen fokú bakteriális szennyezettséget mutat, ha az a wc közelében van egyébként tárolva, szabadon. A mítosz megdőlt, hiszen a kísérletben részt vett egy másik fogkefe is, amit egyébként a mosdó feletti polcon tároltak, szinte elhanyagolható különbséget mutatott az elvégzett teszteket követően a két eredmény.


De akinek, még sincs ínyére, ez a fajta közelség, a nyitott polc helyet nyíló ajtós, vitrines, toló ajtós megoldás mellett is dönthet. Amit tartsunk szem előtt, a rendelkezésünkre álló mélység :15 cm - fürdőszoba szinten jól  hasznosítható a különböző kozmetikumok tárolására.
Megosztás


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Kedves Hozzászóló!

Moderálást követően a kommented láthatóvá válik! Köszönöm, hogy van véleményed!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A mindenségben-mindenségből